SULICSENGŐ alkalmazása.

                                                                    / segédlet/

            Az iskolában a tanítási órarend betartása valamilyen jelzőeszköz alkalmazásával történik. Ez végezhető manuális tevékenységgel, de lehet teljesen automatizált módon is. Erre a feladatra több féle eszköz létezik. Ezt a SULICSENGŐ  típust  a kor szellemével lépést tartóan számítógépről lehet beállítani a különböző csengetési időpontokra, napokra, csengetési típusra. A számítógépről történő programozás lehetővé teszi az iskola igényeinek legmegfelelőbb csengetési rend kialakítását.

A beállítás (felprogramozás)  után önállóan vezérli az elektromos csengő rendszert

            Fogalmak értelmezése, tartalma:

-         csengetés típusa :  a csengetés időtartama amely csengetés és szünet időtartamot illetve annak ismétlődési gyakoriságát jelenti. Ez 9 féle lehet.  (pld.  Az óra kezdés előtt figyelmeztető csengetés lehet egy rövid, míg az óra kezdés lehet két rövid. Lehet óra befejezés előtt egy rövid figyelmeztető, majd a kicsengetés ismét két rövid. A nagyszünet becsengetési jele lehet három rövid stb. Célszerű csoportosítani figyelmeztető, végrehajtó, vész csengetés és ennek megfelelően átgondolni milyen típus kerüljön alkalmazásra. 

-         csengetés időpont: a csengetési időpont kezdete

-         napi program: az adott napra vonatkozó csengetési időpontok összessége

-         heti program : az adott hétre vonatkozó program amely minden további héten ismétlődik.( P-01…P-6)

 

Nyomógomb funkciók:

·        Programok  A heti programok száma 6 különböző  lehet amelyet a nyomógomb megnyomásával lehet indítani, a folyamatos futás alatt lehet a kijelzőn  ellenőrizni a beállított adatokat. A program lefutása után visszaáll az idő kijelzésre. A jelzések megadják a hét melyik napján milyen a csengetés formátuma és a csengetés időpontját. (Részletek  a kézikönyvben)

·        Programváltás: Az előre tároltak közül a megfelelő program heti  kiválasztására szolgál.  Maximum 6 különböző „menetrend” beállítása lehet. (P –01……P-06)

·        Némít : a csengetés kikapcsolására szolgál (némítja a csengetést), olyan esetben ha valamilyen oknál fogva ez szükséges. (pld ünnepi megemlékezés,  tanítási  szünet  )

·        Tél-nyár: A téli-nyári időszámítás esetén nem kell újra programozni, hanem +1óra hozzáadása vagy kivonása történik.

·        Reset: a nem kivezetett gomb az óra alaphelyzetbe állítására szolgál.

·        Manuál: A gomb megnyomásakor csenget. A Z és D típusnál az első helyen definiált zenét vagy dallamot indítja el.

·        Tűz:  A gomb megnyomás előre definiált 3 mp. csengetés 3 mp. szünet, (tűzriasztás, elemi csapás,   bombariadó stb.) estén folyamatosan csenget. A Z és D típusnál  előre definiált (a 9.helyen ) lévő tartalmat játsza le folyamatosan , vagy a gomb ismételt megnyomásával állítható le.

·        A nyomógomboknak van másodlagos funkciója is, (Részleteket  a kézikönyv.  tartalmazza.)

 

 

 

 

 

-2-

 

Eltérés a Z és D típusoknál.( SULICSENGŐ /ZENE /DALLAM)

-A csengő vezérlés helyett hang kimenettel rendelkezik , amely hangosító  vagy egyéb akusztikai  rendszerhez  csatlakozik

    -A csengetés helyett tárolt  zene vagy dallam hallható  (max. 8 ,  max  80 sec. időtartamban.)  A 9.  a TÜZ amely  előre definiált, pld„kérem elhagyni az épületet”! vagy ismétlődő sziréna hang hallható illetve a megrendelő adja meg. 

-         A hanganyag tartalmának megváltoztatása számítógépről közvetlenül nem lehetséges, de az eseményhez kapcsolódó hang motívumokat az alkalmazó megváltoztathatja.

Opcionális egységek:

-         Az iskola napi életmenetéhez szükséges  esetenkénti  közvetlen mikrofonról hang bemondási lehetőség 

-         URH-s rádió minőségű hangot biztosító egység (MP3 ) vezérlése.

-         Rádiós időpontosító csatlakoztatás       

 

A gyakorlati felhasználók praktikus kérdései közül az alábbiak gyakran merültek fel:

a. Milyen módon állítható be a pontos idő. ?

            Erre több  lehetőség van .  Számítógépről  a leírás alapján letölthető az aktuális pontos idő. Lehetőség van az időpont és nap gombokról történő beállítására. A legegyszerűbb -egyben a legkedveltebb-. Hétfőn 07.50 perckor a RESET gomb megnyomásával ettől az időponttól indul az óra és természetesen a csengetési rend is.

b. Lehet  a programozott időponttól eltérően csengetni ?

Erre a MANUÁL gomb szolgál és bármely időpontban kezdeményezhető a csengetés. A  D és Z típusnál az 1-es helyen tárolt  hangmotívumot  indítja el. 

 A TÜZ gombot  speciális jellege miatt már előre programozzuk!

c. Milyen esetekben használhatom a NÉMÍTÁS gombot?

Ez a funkció lehetővé teszi, hogy a csengetés ne kerüljön végrehajtásra. Például az iskolai ünnepséget ne zavarja a csengetés, vagy olyan esetben, amikor a hét valamely napján nincs tanítás,  nyári szünet van  és a szomszédban lakók már többször kifogásolták. A némítás nem vonatkozik a MANUÁL és TŰZ gombokra. Ezekről bármikor lehet csengetni.

d. Milyen karbantartási igénye van ?

A gyakorlati használat során karbantartást nem igényel. Óvni kell a víztől, magas hőmérséklettől és a durva beavatkozástól. A rövid 20-30 perces áramkimaradások esetére szolgáló elemet 1-2 évenként célszerű kicserélni. Akkumulátor alkalmazása esetén  az eszköz állandóan feltöltött állapotban tarja   ebből adódóan  gyakorlatilag annak élettartamáig.

            e. Hol célszerű elhelyezni?

Olyan helyen célszerű elhelyezni ahol biztosítható a kezelése. (lehet a tanári szoba, tikárságon  ahol egyben az időjelző  funkciója is kihasználható. Illetve a mikrofonos változat esetén tájékoztatást lehet adni.  Ha manuális csengető rendszer vagy más típus kiváltására kerül sor, a vezetéket kell csak meghosszabbítani a SULICSENGŐ-höz. D és Z típusnál szükséges a hang elvezetése az erősítő vonali bemenetére.  Ez a munka karbantartói szintű.

f. Hogyan lehet meg  változtatni  a csengetési programot?

Az első programozást mi végezzük el. Annak megfelelően ahogyan Ön kéri. Ehhez egy táblázatot küldünk  Itt 8 különböző csengetési típust határozhat meg, amelyet a továbbiakban használunk. A konkrét időpontot a tanórarend alapján kell beírni, hozzárendelve a csengetés típusát. (Ha gyakorlat a figyelmeztető csengetés pld. az első óra kezdés előtt, az óra befejezés előtt, akkor azokat is.) Egy napra 63 csengetési időpont állítható be, amely feltehetően bőven kielégíti az igényeket!

 

 

 

 

-3-

 

Ha Önöknél van más időrend szerinti (pld rövidített heti vagy más időpont szerinti) akkor egy II. program szerinti lapon lehet folytatni. Ezek száma összesen 6 lehetőség amely feltehetően bőven elegendő. Előnyös és gyorsabb ha mindezt Interneten rendezhetjük.

A későbbiekben szükséges módosítást a mellékelt leírás és standard szoftverek segítségével az iskola számítástechnikai háttéren meg lehet oldani. Ha ilyen nincs (aminek ma már kicsi a valószínűsége) akkor külön díjazásért elvégezzük.  (a posta költség a megrendelőt terheli.)

                                                                                                           

g. Jelezhetem-e, hogy  hosszú szünet ,vagy ebédszünet következik?

Erre a programban meg kell választani azt a csengetési típust amely erre vonatkozik és hozzá rendelni az időpontot.

            h. Mi a megoldás ha 230V-os régi csengőrendszer van kiépítve?

Ebben az esetben egy leválasztó relét kell alkalmazni , mert közvetlen 230V  eszközbe történő bevezetése baleset veszéllyel jár!   Ilyen eszközt opcionálisan tudunk biztosítani.

 Másik alternatíva a  csengők 24V-osra történő cseréje. Ehhez szükséges anyagokat is tudunk biztosítani.   

i .Milyen  feltételek szükségesek a dallamos illetve zenés használatához?

Mind két típus  hangosító rendszeren keresztül is alkalmazható Az erősítő  mindig tartalmaz  egy vagy több  bemenetet (vonal bemenet ) ehhez kell kapcsolni  a  SULICSENGŐ kimenetét. Ugyan ezen bemenetre jut a SULICSENGŐ  mikrofonos egységről a hanganyag 

j. Az iskolánknak semmilyen rendszer nincs   kiépítve ,  ez esetben milyen megoldást célszerű  alkalmazni?

 Valamilyen hálózatot mindenképpen ki kell építeni. Ehhez szükségesek csengők,  lehet egy hangosító rendszer (ehhez szükséges erősítő, hangszórók,),   Erre a célra  kifejlesztettünk ki akusztikus átalakítót  amely egyedileg állítható hangerővel a helynek megfelelően (tanterem, folyosó, udvar )  lehet beállítani a hangerőt. Külön igényre ezt is szállítunk.

            k  Mennyire pontos az óra, milyen gyakorisággal szükséges beállítani?

A gyakorlat számára a rövid idejű pontossága megfelelő, heti   2-3mp eltérés  lehet .  Hosszúidejű  abszolút pontossága azonban nem garantálható az alkatrészek és egyéb tényezők miatt. Amennyiben olyan helyen kerül  alkalmazásra ahol annak fontos szerepe van, de egyben kényelmi megoldás - egy    rádiós  kiegészítő  amely a rádió pontos időhöz naponta szinkronozza az órát.

            l. Miben más t az MP3 lejátszó, mint a SULICSENGŐ  /Z /D

Alapvetően a tárolt hang anyag mennyisége és minőségében különbözik és egy külön álló egységet képez amelyet a SULUCSENGŐ programozó portjához kell csatlakoztatni a programozási célra biztosított kábellal. A jelzőcsengetések  lejátszása   emellett egyéb zenei anyagokat( Himnusz ,az iskola indulója, az iskolarádió előre szerkesztett műsora  stb.) is el lehet helyezni amelyeket a szünetben ,vagy egyéb alkalmakkor szükséges. Hang minták  a honlapon találhatók.    

 m. Milyen dokumentációt kapok és milyen tartalommal ?

Egy  használati utasítás  amely  a kezeléssel , használattal kapcsolatos leírást tartalmazza ,másrészt pedig a programozással kapcsolatos résszel foglalkozik minta példa bemutatásával. Továbbá ugyan ez elektronikus formátumban , amely  pluszként  a ténylegesen feltöltött adatokat is tartalmazza.  A   D és Z változat további egy  elektronikus adathordozó (floppy) a feltöltött hang anyaggal.

Alaptartozék még a  programozáshoz szükséges adatkábel.  

 n. Ha Önnek is van kérdése, írja meg a megrendeléskor,  vagy írjon E-mailt  wolf@vnet.hu   illetve  a  sulicsengo@freemail.hu  címre. 

Gödöllő, 2005-09-10

Expert Vállalkozási Iroda

                                                                                                http://vnet.hu/wolf/index.htm