Elsősorban a pszichoterápia mibenlétét szeretném körülírni.

Mivel a „pszichoterápiás találkozás” nem mindennapi jelenség, más szóval, olyan mintha nem is a mindennapi élethez, a köznapian élt életvilághoz tartozna^[1], ezért „mintha térnek - mintha valóságnak” is nevezhető.
Olyan, mint egy laboratóriumi helyzet, azzal a különbséggel, hogy nem egy tudományos igazság nyomára szeretnénk jutni, hanem önmagunk lényegére — mert mindenki arra keresi a választ (ha egyáltalán eljut odáig, hogy keressen!), hogy „Ki vagyok én?”

A tranzakcióanalízisben is — mint minden szakszerűen vezetett pszichoterápiában — terápiás szerződés alapján dolgozunk. A szerződés hivatott a terápiát határok között tartani, de meghatározza a munka módját és (a felmérő szakaszt követően) az célhoz vezető utat/utakat is. A szerződéskötés a kliens és a terapeuta közös alkotása.

Ám vékony a mezsgye !!!

Ki menjen pszichoterápiába? Hol lehet keresse a /kifejezetten/ pszichológiai változás helyét?
Grecsó Krisztián  legújabb regényével példázom, a "HOL NEM" helyét:

{más szemszögből, Grecsó regénye az identitáskeresésről (identitás-felépítésről) szól, és mélyszerkezetében ("subtext"-ben) arról, hogy "hogyan lehet szeretni?"}

 ^[1]ez a későbbiekben még fontos lesz a „jelenség” +értésében
 

 Szomorú játékok  

"Gyermekgyilkosságok" - Bántalmazás - Érzelmi elhanyagolás - Magány - Lásd itt, egy sajátos, de lényegét tekintve tipikus esetét a gyermekek félelmeinek ("Peur du noir"):
 

Szellemiség, igényesség, érték, kultúra - e fogalmakkal lehetne jellemezni Rob Riemen nemrég megjelent "A szellem nemessége" c. könyvét.

W. G. M. Sebald: Néhány gondolat az író polifonikus beszédmódjáról és hasznáról abban, hogy belátást enged életünk váratlan és mégis kiszámítható sorsfordulataiba. Jobban érhetjük, ha odafigyelünk, a sors-zárványok mechanikáját /anatomiáját? fiziológiáját? pszichológiáját? képi szerketét? /

Ágota Kristóf többszólamúsága lélegzetelállító. A traumatikus gyermekkor vesztéségei történelmi sérüléseinkbe ágyazódnak. A fantázia, énvédelmezés, identitáskeresés, önámítás és valóság határán, az Imaginárius, a Szimbolikus és a Valós egymásba tükröződésében sejlik fel a tragédia.