|
Kevés fordítót ismerek, aki ne szeretné a hasát,
bár lehet, alkatomnál fogva eleve azokkal a kollégákkal találom meg a hangot,
akik szívesen esznek jót, gyűjtenek szakácskönyveket és recepteket,
és persze vesézik ki malíciózusan az Ismeretlen Vendéglátós Kontár
étlapfordításait.
Anthony Bourdain könyve a magamfajtának igen élvezetes olvasmány,
még ha vitathatatlanul hatásvadász is. Azok az eszközök, amelyek
a konzervatívabb, finnyásabb, prűdebb Amerikában talán nagyot durrannak,
mintha kicsit célt tévesztenének a közép-európai irodalmi közegben,
amely számára azért nem ismeretlen sem a hátban felejtett gyöngyháznyelű
kés Rejtő-módra, sem a delikátan rezgő velő latinovitsi technikával
a tányérra ütve, sem a hrabali Sörgyár megannyi rejtelme...
Bourdain könyve tehát maradéktalanul amerikai, ugyanakkor képes felidézni
Párizs és Európa zamatait -- és nem receptek vagy konyhatechnikai trükkök,
hanem a személyes, gyerekkori élmények révén, amelyekkel a kötetet nyitja.
(Ebben jól állja az összehasonlítást a grízgaluskalevessel, amelyet 1991-92-ben
Oregonban, a portlandi Vienna Bakery-bent ettem: tagadhatatlanul osztrák-amerikai volt,
ugyanakkor hibátlanul hozta a pontokat az anyám-főzte törzsökös vásárhelyi recipével
összevetve is.)
A nyelvbolond számára élmény (lenne), hogy Bourdain megpróbálja felvillantani
-- egészen jelentős terjedelemben -- annak a soknyelvű, sokkultúrájú, különcökben
és személyiségi torzókban gazdag szubkultúrának a nyelvi jellegzetességeit, amely
az étteremlátogató Amerika bendőjét estéről estére teletölti.
A "lenne" azonban, sajnos, indokolt, mégpedig a fordítás okán.
Nehéz fairnek lenni a fordítókkal, mert egyrészről nem végeztek rossz munkát:
úgy tűnik, komolyan vették a nyelvi közeget; megpróbálták hozni az eredeti ízeit,
fordulatait, felkapargattak néhány réteget a magyar konyhanyelvből (nem hiszem,
hogy ilyen precíz értelemben valaha is használtam ezt a szót),
szóval igyekeztek jó dolgot összehozni.
Ugyanakkor rettenetesen sok bosszantó hiba van a szövegben.
Rögtön az első oldalakon elkövettek egy olyan blődséget,
amelyről lerí, hogy a fordítók (és/vagy a szaklektor) vagy nem shoppingoltak még
egy amerikai nagyváros bevásárlóközpontjában sem (és most heti bevásárlásra gondolok),
vagy nem olvasták el rendesen a mondatot (ami lényegesen nagyobb gáz).
Máskülönben rájöttek volna, hogy a "Campbell's cream of tomato and chicken noodle"
nem "paradicsomleves csirkegombóccal", hanem két (!)
külön leves a legstandardabb (!) konzervkínálatból: paradicsomleves, illetve tyúkhúsleves
tésztával. Ha ez a fordítás ilyen rossz, mennyire bízzon az ember a szuflékban?
Öröm a szótármániás fordítónak, hogy a kötet végén "konyhanyelvi szószedetet" is talál.
Az öröm sajnos nem teljes: jóllehet a "csálinger" igazán zamatos magyar találat
(a szleng szó jelentése "pincér"), nem tudom legyűrni a frusztrációmat afölött, hogy
az angol eredeti nem szerepel a szószedetben -- még zárójelben sem.
Ennél nagyobb baj, hogy a szószedet fordítása teljességgel átgondolatlan -
a magyar kiadás szerkesztője pedig valószínűleg ebédelni ment, amikor az "E" betű
alatti három címszót szerkesztette, mert nem vette észre, hogy a háromból kettő
bizony "f"-fel kezdődik...
Az elválasztások és egybeírások/különírások borzalmasak: "géppuskaá-llások",
"laktóz érzékenyek", "rosto nsültek" (?). Mintha korrektor nem is látta volna a szöveget
("LSD-éztünk").
Az meg már külön rettenet, hogy a könyvből oldalszámra kifelejtették az "ű" betűt.
A szép, igényes papírra nyomott, kemény kötésű, színes borítójú, drága könyvből.
Egy Újházy tyúkhúslevest nem lehet így összecsapni.
(C) Török Attila - 2004. augusztus 24.
|
|
További recenziók:
Jelelés global replace-szel
(A nyelvi ösztön. Hogyan hozza
létre az elme a nyelvet?)
Szótárazás szúrós szemmel
(Magyar-angol-magyar jogi
szakszótár, KJK-Kerszöv,
Budapest, 2003)
Vissza
(C) Török Attila
|
