|
KAREN KOVACIK
A CITOYEN
„Ah, most a misszióst, egyetlenem” – sóhajtom,
s máris hátamra penderítesz anélkül, hogy
kicsúsznál belőlem. Csupa erő vagy
és csupa fukarság. Robespierre egyetlen
cseppet sem hullajtott el a forradalom
borából. Telt-csípőjü ölelésedben
én vagyok a Harmadik Rend – emelkedem,
te pedig, mint Robespierre, egy paraszt-
asszonnyal szeretkezel, ki elmúlt kedden
kezet emelt szomszédjára egy falat kenyérért.
Az éhség mindannyiónkat kétségbe ejt.
Látom fehér, kanadai pofacsontodon,
szemeid hűvös villanásán, tudóséhoz oly
kevéssé hasonlatos, sebhelyes, kérges ujjaidon.
Undorodom a bennem rejlő kispolgártól, aki
legszívesebben leültetne viaszkosvászonnal leborított
asztal mellé s marhasültet, bort tenne eléd friss
kenyérrel, krumplival. Inkább csak várlak,
várok. Hetekig követtelek, s hogy végre
itt vagy a konyhámban, inamba száll összes
bátorságom, türelmet szabok magamra, kezedbe
kést nyomok, vágódeszkát, s gyerekesen ragaszkodom
a zeller egy adott vastagságához. Istenem, hogy
értessem meg veled, hogy nem csak mezítelen
tested érdekel, nem csak hófehér csípőd,
fekete hajad – de minden más is: őrült
bátyád, aki szenteltvízzel hinti be a környék
kutyáit; a tűzhely, melyet családod
vasárnapi sétákon gyűjtött kövekből rakott; a kódor
pap, akivé néhány étlen s álmatlanul töltött nap
varázsol. Mindenek ellenére tiszta vagy, és én
gyűlöllek ezért. Kérlek, hagyjuk égve
a lámpát, oly jó; oly édes, akár a bűn; csípő-
csontjaink egymáson gördülő mázsás kövek.
Megkezdjük lassú vonulásunkat a város
ellen, s hazatereljük a lomha nyájat.
* * *
Fordította Török Attila
Translated by Attila Török
|
Vissza /
Back
Következő /
Next
Előző /
Previous
Attila Torok
|
