Üdvözli a  Ráckeresztúri Teleház
 

 

[Fejlesztés alatt]zene be

Hírek
Szolgáltatások
Ráckeresztúrról
Teleház
Térkép
Önkormányzatunk

A teleházunkról

Amikor jó öt évvel ezelőtt először találkoztam a teleházakkal egy számítástechnikai kiállításon, azt mondtam magamban: milyen jó dolog ez, milyen jó volna, ha nálunk, a mi falunkban is lenne ilyen.

A fiataloknak –és az idősebbeknek is- volna hol megismerkedni az informatikával, elmélyíteni a számítástechnikai ismereteiket, vagy csak egyszerűen használni azt.

2002. március 23-án megnyílt községünkben is a Teleház. Hosszú kemény munka előzte meg a megnyitást. A Széchenyi Terv keretén belül 2001-ben a civil szervezetek részére kiírt Teleház pályázatnak 165 nyertese volt. Közülük az egyik volt a Ráckeresztúri Népkör Egyesület, aki felvállalta a Teleház működtetését. Vezetésével Pátkai István lett megbízva, rendszergazdája Schaum Béla lett. Teleház asszisztens Schaumné Mikola Zsuzsa.

A teleházunk megszervezésében nagyon sok önzetlen segítséget kaptunk Fejes Istvántól akkori (mostani?) Teleház régió elnöktől és az Abai Teleház többi munkatársától, amiért ezúton is köszönetet mondok. Önkormányzatunk a pályázati kiírásnak megfelelően négy éven keresztül évi ötszázezer Forinttámogatással segíti a Teleház működését. Ebből és a bevételeinkből kell kigazdálkodnunk a rezsi költségeinket, a fogyó eszközök pótlását a rendszergazda és a Teleház asszisztens bérének önrészét. A Teleház a falunk egy régi kastélyának egy részében üzemel melyet a képviselő testület jelképes összegű éves bérleti díj fejében bocsátotta rendelkezésünkre Teleházunk nyitvatartási törzsideje jelenleg hétfőtől szombatig délután 2 órától este 7 óráig tart.  A Teleház köré egy részben fiatalokból álló nagyon lelkes kis csoport a Teleház klub szerveződött.

A Ráckeresztúri Teleház létesítésének elsődleges célja volt, a település információs felzárkóztatása a jelen kor színvonalához. Meggyőződésünk, hogy a település jövője az információ megszerzésén, értelmezésén és hatékony felhasználásán nyugszik.

Megítélésünk szerint a teleház hatékonyan segítheti az ifjúságunk önszerveződését, annak jelentős közösségi tere lesz. Hatékonyan fel lehet használni a teleház szolgáltatásait a már meglevő civil szervezeteink segítésére. Idővel egy jól működő civilház magja lehet.


De mi is az a Teleház?

A Teleház egy mindenki előtt nyitott kisközösségi információs és telekommunikációs központ. Egy kis pont, de a világhálózat része. Egy olyan modern informatikai, számítástechnikai és irodai eszközökkel felszerelt közösségi hozzáférési pont, amely a helyi társadalom fejlődéséhez a civil közösségek fejlesztésének eszközével kíván hozzájárulni. A Teleház kisközösségi válasz lehet a társadalmi átrendeződés, a modernizáció, az információs társadalom és a globalizáció kihívásaira.

Egy régi Teleházas barátunk már többször idézett tömör meghatározása szerint:  „A Teleház olyan információs központ, mely a helyi közösség problémáinak megoldására jön létre civil szervezeti alapokon”. Tevékenységét a korszerû információs technológiák használatával végzi. Ha nem egyértelmûen meghatározható közösséget szolgál ki, akkor az lehet egy jól mûködõ szolgáltatóház, információs központ, „mindenki irodája", de még nem teleház. Ahhoz bizony szükségesek a civil közösségi alapok, gondolkodásmód.

Amikor pár éve valaki megkérdezte tőlem, mi is az a teleház, azt mondtam: úgy képzelje el, mint egy jól működő klub könyvtárat, csak ott nem könyvek vannak, hanem néhány számítógép, fénymásoló, telefax, egyéb számítástechnikai eszközök. Ma már én is tudom, hogy tévedtem. Nem „csak” „könyvtár”, sokkal több annál. De a példánál maradva „elektronikus olvasókör”.  Az olvasóköröket pedig eleink már jó száz évvel ezelőtt kitalálták…

Mire használják vendégeink jelenleg a teleházunkat?  Számítógépes játékokra, internetezésre, elektronikus levelezésre, faxok küldésére, szövegszerkesztésre, nyomtatásra, fénymásolásra.

A Teleház klubunk tagjai folyamatosan azon is dolgoznak, milyen új szolgáltatásokat tudnánk még bevezetni, meghonosítani, hogy a meglevő eszközeinket minél jobban a közösség szolgálatába tudjuk állítani. Ötleteink, elképzeléseink vannak. Sok segítséget kaptunk a Teleház Szövetségtől és a már régebb óta működő teleházak tapasztalataiból.


Elképzeléseink, és megvalósítás

Május hónapban a Ráckeresztúron iskolába járó általános iskolásainknak rajz pályázatot írtunk ki „A mi Teleházunk” címmel. A pályázatnak nagy sikere volt. Az eredményhirdetésre és szerény díjaink átadására az iskolai évzáró ünnepély keretében kaptunk lehetőséget. Díjazottak nyári teleház bérletet kaptak jutalmul.

A rajzkiállítás egész nyáron át díszítette teleházunk előterét. Sok szülő először azért kukkantott be hozzánk, hogy megnézze csemetéje szép rajzát. De hogy ne csak az „elektronikus kultúrával” foglalkozzunk, felkutattuk községünk régi könyvtárának maradványát. A felkatalogizálásán dolgozunk most, és a hét egy-két napján hozzáférhetővé szeretnénk tenni. Ez úton szeretném megkérni falunk lakosságát, hogy a háztartásában kinőtt de még használható gyermek könyveket, hely hiány vagy más miatt feleslegessé vált, nélkülözhető felnőtt irodalmat  adományozza a könyvtárunknak. A könyvek leadhatók a teleházban. Nagyobb mennyiségért a helyszínre megyünk.

Elképzeléseink között szerepel film klub szervezése is. Az időszakos számítógépes filmvetítéseket nagyképernyős televízióval, vagy ha lehetőségeink engedik, időnként projektorral szeretnénk megoldani, valamit visszalopva a régi mozik varázsából. Az élet kikényszeríti, hogy belátható időn belül alapfokú számítástechnikai tanfolyamokat szervezzünk teleházunkban.

Tavasz óta azon dolgozom (sajnos eddig kevés eredménnyel), hogy községünkben is nyíljon Európai Uniós Információs központ. Hogy legalább a fiataljainkat ne érje teljesen felkészületlenül az Európai Uniós csatlakozásunk. Teleházunk az EU információs központ működtetését is fel tudná vállalni.

Ez a jelenlegi honlapunk az első, amit kis csapatunk csinált nagy-nagy lelkesedéssel.

Ha vannak hibái, kérem, ne nézzék el, és írják meg nekünk, hadd tudjuk kijavítani.


Kapcsolatfelvételi adatok

Telefonszám
06-25-507-930
Fax
06-25-507-931
Levélcím
2465 Ráckeresztúr Kossuth Lajos utca 37.
E-mail
Általános információk: thracker@vnet.hu

 

[ Honlap ] Hírek ] Szolgáltatások ] Ráckeresztúrról ] Teleház ] Térkép ] Önkormányzatunk ]

Webhelyünkkel kapcsolatos kérdéseit és észrevételeit várjuk a következő címen: thracker@vnet.hu.
Utolsó módosítás: 2003.04.07.